- Anya, Apa, megjöttem! –A lány becsukta az ajtót, és belépett az előszobába. –Mondom, megjöttem!
Levette magáról a hosszú, lila kabátot, majd a keskeny, magas sarkú lábbelijét. Aggódva nézett körül a lakásban, de semmit sem látott. Egy árva lelket sem. Próbálta felkapcsolni a villanyt, de nem járt sikerrel. Nem volt áram. Biztos a délelőtti vihar miatt, gondolta. Nem látott semmit a sötétben, tapogatóznia kellett. Félt a feketeségben, szinte retteget. Sose szerette, ha nem látott semmit. Érezte, hogy valamibe belelép. Valami hideg, és sűrű folyadékba. A harisnyája teljesen átázott az ismeretlen nedvben. Kicsit megijedt, a rejtélyes dologtól. Nem tudta, hogy mi lehet az, vagy egy kis narancslé csepp, amit reggel ivott, mielőtt elment a suliba, bár ezt hülyeségnek találta, ugyanis az anyukája, Rosie sose szerette a koszt, vagy valami nem is tudja, hogy mi. Mindenesetre ment tovább, és feledésbe hagyta a dolgot. Gyertyáért kezdett kutakodni. A nagy keresésben, levert egy vázát, ami hatalmas lármát csapott, és a darabok a lábára is estek, de nem esett komolyabb baja. Nem törődött vele, csak a gyertyára összpontosított.  Mindent áttapogatott, de reménytelenül. Ideges volt, és rettentően félt. A nagy feketeségben akármi lehet. Egyből a horror filmek jutottak az eszébe, amit még a barátnőivel nézett meg. Sose szerette igazán az ilyen filmeket, mindig ők erőltették rá. Ő természetesen igent mondott, mivel imádta a barátnőit, szinte ölni tudott volna értük. Egy ilyen est, meg csak, még jobban összekovácsolta őket. Kereste tovább a tárgyat, reménykedve, hogy megtalálja. A keresésnek meglett az eredménye. A gyertya egy dohányzóasztalon volt. Ahogy megmarkolta a körme alá egy kis viasz is került, ami szörnyen kellemetlenül hatott rá. Már csak egy gyufa kell. De az fogalma sincs, hogy hol lehetne találni. A Hold fénye, kevés térre világított, így hatalmas volt az a tér, ami homályban volt.
    -  Hol a francban lehet?- mérgelődött a lány.
Belépett a Hold által megvilágított részbe, és körül nézett. Szőke haja, most fehérnek látszott. Szembe fordult a Holddal, és egyenesen belenézett. Gondolkozott, hogy hol találhatja meg, amit keres. Aztán eszébe jutott, hogy belelépett útközben valamibe. Kifordította a lábát, ami megroppant a hirtelen történésektől, és hunyorítva megnézte. A fényviszonyok miatt nem látta a színét. Nem tudta mi lehet az. Ezt ismét hagyta annyiban, és kereste tovább a második dolgot. Kihúzta az egyik szekrény fiókját, és átrámolta. A gyufát ugyan nem találta, de egy régi fényképet igen. A sötétben nem igazán látta mi az, de annyit kivett, hogy ők vannak rajta. Az anyja, az apja, és ő. A képet a zsebébe tette, és betolta a fiókot. Kinyitotta a szekrényt, és hunyorítva nézett körül. Megtalálta egy kis tányérban a gyufát. Általában ezzel szülinapi tortát, gyújtottak meg. Veszedelmesen beletette a kezét a tálba, és kivette. Kiszedett egy darab gyufaszálat, és gyorsan, végighúzta a dobozon. A szál fellobbant, és világosságot teremtett. A gyertyára irányította a lángot, ami szép lassan fellobbant. A piros szín, körbe vonaglott a területen, és hangulatossá teremtette a helyiséget.  A lány szépen lassan, körbejárta a nappalit. A tócsát egyből kiszúrta, és egyre jobban rémültté vált. Látta, hogy a lábnyoma végigkísérte az utat, amit bejárt. Még mindig nem tudott rájönni, hogy mi lehet.
  - Anya, Apa! Válaszoljatok már! Itthon vagytok?
A tócsát kikerülve hagyta el a szobát, és a lépcső irányába tartott. Lábnyomokat látott. Akkor jutott az eszébe, hogy ő még itt nem járt. Nem lépdelt végig ezen a folyosón. Valaki más volt. Valaki, aki ebben a házban van. A lábnyomokat követve, felfedezte, hogy ez nem csak egy emberé, hanem kettőé.
  - Istenem! Anya, Apa! Jól vagytok?
Futva rohant fel az emeletre, a nyomokat követve. Az arcán még jobban kiült félelem. Lihegve szelte át az utat. A lábnyomok egy szobába vezetettek. Az ő szobájába. Remegő kezekkel nyúlt a kilincshez. Szépen lassan elfordította, és kinyitotta az ajtót.
  - Úristen!
Egy fenevad zabálta az Anyja nyakát. A látvány megrémítette, felsikoltott. Az Apja már rég halott volt, a vére teljesen szétfröcskölődött a szobában. A szörnyeteg abbahagyta a tettét, és ledobta a nő fejét a padlóra, ami hangosat szólt. Körbenyalta a száját, és elvigyorodott. A lány ledermedt, nem tudott mozdulni. A férfi szinte egy szempillantás alatt ott termett előtte. Vérvörös szeme belenézett az ő ártatlan kék látószervébe.
  - Most te jössz!
                                                 ……………………
  - Rebecca nyugalom! Nyugodj meg drágám!
Az öreg szépség próbálta nyugtatni sikoltozó unokáját. A lány hamar észhez tért, és teljesen zavart lett.
  - Nagyi, mikor lesz már vége ennek az álomnak?
Kérdezte bömbölve a lány. Nem csoda, hiszen szinte mindennap ezt álmodja. Át kell élnie, még egyszer azt az éjszakát. Azt az éjszakát, amikor a szülei meghaltak. A gyilkosát még ma sem találták meg, de ő látta. Ő látta a vérben fürdő arcát, azt, ahogyan eszi a szülei testét, de őt valamiért nem bántotta, csak villámgyorsan kiugrott az ablakon, és elszaladt a semmibe. De senki sem hitt neki. Soha, senki sem, csak a barátnője Elena. Ő mindig ott volt neki, jóban, rosszban. Mindig számíthatott rá.                                                                                                            
    A nagy bonyodalom után szépen visszafeküdt aludni, és várta a holnapot. Hiszen holnap kezdődik az iskola. Holnap kezdi a harmadik évfolyamot. Izgatottan várta, hiszen mindenkit újra láthat. Mindig is szeretett oda járni, mert megnyugtatta. Megnyugtatta, hogy nincs egyedül. Mivel ott voltak neki azok az emberek, akikkel felnőtt. Bruce és Elena, a legjobb barátai, Kyle a volt pasija, és még sokan mások. Elmosolyodva hunyta be a szemét, és remélte, hogy a holnapi nap fantasztikus lesz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés